Uszoda

Bajza Utcai Általános Iskola abban a szerencsés helyzetben van, hogy nálunk működik a VI. kerületi tanuszoda. A medence 25 méter hosszú és 8 méter széles, fokozatosan mélyül.

Iskolánkban elsőtől ötödik osztályig a testnevelés órák keretein belül kötelező úszásoktatás folyik. A gyerekek heti egy órában tanulnak úszni a testnevelő tanárok irányításával.

Ezen kívül délutánonként szakképzett úszásoktató várja tanfolyamainkon a lelkes alsós tanulókat, akik közül többen a környék iskoláiból érkeznek.

A délután és az este további részében különböző egyesületek, úszóiskolák bérlik az uszodát. Náluk is van lehetőség oktatás igénybe vételére.

A kisgyermekek egészségét figyelembe véve fontosnak tartjuk, hogy már egészen kis korban megalapozzuk a sport szeretetét és az egészséges életmód igényét. Éppen ezért tanuszodánk kinyitotta kapuit a kerületi óvodák nagycsoportos gyermekei előtt is. Így iskolánk és a többi kerületi iskola tanulói mellett már az óvodásoknak is biztosítjuk az úszás lehetőségét. Amennyiben a későbbiek során iskolánkban folytatják tanulmányaikat, már ismerősként üdvözölhetjük őket.

Iskolánk az egyetlen budapesti általános iskola, ahol már nyolc éve vízilabda oktatás is folyik. Ebben a tanévben negyedik, hatodik és nyolcadik évfolyamon működik nálunk vízilabdás osztály.

A 2014/15-ös tanévben újabb osztály indítását tervezzük.

Tanulóink heti két úszóedzésen és két labdás edzésen vesznek részt. A sportág alapjainak minél tökéletesebb elsajátításához elengedhetetlen mélyvizes edzéseket a Szőnyi úti BVSC uszodában tartjuk.

vízilabda oktatást a Bajza Utcai Általános Iskola uszodájának vezetője, a 2008. évi ifi Európa bajnok csapat szövetségi kapitánya Derekas Szilárd vezeti, aki egyben a BVSC vízilabda szakosztályának edzője is. Derekas Szilárdot a Vízilabda Szövetség 2008-ban az „Év utánpótlás edzőjének” választotta. Méltán mondhatjuk tehát, hogy kis növendékeink a legjobb szakmai kezekben vannak. Ezt bizonyítja, hogy vízilabdásaink négy éve országos bajnokságban mérkőznek rendszeresen egyre eredményesebben.

Az egészség megőrzése érdekében uszodánk helyet ad a gyógytestnevelés úszásóráinak is.

Valamint szombatonként ingyenes szabad úszásra is várjuk a VI. kerületi általános iskolásokat 10 és 12 óra között.

Rendszeresen rendezünk kerületi úszóversenyeket, ahol Terézváros általános iskolásai mérik össze úszástudásukat. Emellett iskolánk diákjai iskolai versenyeken és játékos vetélkedőkön is részt vehetnek.

Mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél több kisgyermekkel megismertessük az úszás szépségét. Célunk, hogy gyermekeink számára az egészséges életmód és a mozgás alapvető igény legyen. Ehhez a szükséges felszerelések beszerzése mellett a kellemes körülmények megteremtésére is nagy hangsúlyt fektetünk. Kiemelten fontos az uszoda vízének jó hőmérséklete, a tisztaság, valamint az öltözés, zuhanyozás és hajszárítás kényelmes és praktikus lehetősége.

Reméljük, kis uszodai ízelítőnk kedvet ad minél több kis sportoló jelentkezéséhez, és sokan választják a mi közösségünket! Akár hobbysportoló lesz valakiből, akár élsportolónak készül, egyforma szeretettel várunk mindenkit, nálunk biztosan jó alapokat kaphat.

[an error occurred while processing the directive]