Öko-nap

Öko-nap a Bajzában! Május 5-én, pénteken egy újabb érdekes napra virradtunk. Az ÖKO-
JÁTÉK Kft hozta el hozzánk a rendkívül érdekes játékait, feladatait, amelyet az iskola tanulói
örömmel „oldottak” meg. A szelektív csúzlitól a komposztálásig a környezetvédelem széles
spektrumát átölelő feladatokat kaptak. A tízóraira kapott banán héjával a komposztálónkat
gazdagítottuk. Ezután az ültetőbrigádok az iskola növényeit vették kezelésbe, a növények
legnagyobb örömére. Pihentetőül a korosztályuknak megfelelő, a környezetvédelemhez
kapcsolódó filmet néztek, és az élményeikről színes rajzokat, montázsokat készítettek
tanulóink. Köszönjük a VI. kerületi Önkormányzat anyagi támogatását!
Szösszenet az élménybeszámolókból:
„Az 5. B osztály az első órában felosztva a feladatokat átültette az osztály virágait, és 
elkezdte a mellékletben küldött három plakát megtervezését. Három csoportban dolgoztak a
gyerekek, a „Szép” plakát elkészítését egy lánycsapat vállalta, a „Finom” plakát munkálatait
az osztály vegetáriánusa irányított, a ” Hasznos” című plakát a fotoszintézisre hívja fel a
figyelmet.”
A 6.b osztály az ÖKO-napot tartalmasan töltötte el. A Taníts meg repülni című filmet néztük
meg először, majd a 2.a osztállyal közösen a 2. emeleti folyosó virágait ápoltuk. 
A 7.b osztály tanulói jól érezték magukat az öko- napon. Volt egy öt fős kis csapat, akik egész
délelőtt segédkeztek a virágok átültetésében, nagyon lelkesen végezték ezt a feladatot, még
tízóraizni is alig lehetetett őket visszahívni.
Két másik kis csoport az alkotásban, rajzolásban, színezésben élte ki magát. Tetszett, hogy
saját ötletből, saját technikával közösen alkothattak, és bőven volt idejük ebben kiteljesedni.
Az 1. b osztály csütörtökön délután a Városliget madaraival ismerkedhetett meg Bajor Zoltán
által, aki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület elnöke. Megtudtuk, hogy
milyen madarak élnek a Városligetben, illetve megnézhettünk sok odút, így megtudtuk, hogy
milyen madarak fészkelnek benne, illetve a benne lévő tojásokat, fiókákat is megismerhettük.